Mint azt az előző bejegyzésben is írtam, nem sok időm maradt pihengetni a nagy utazás elött. Összepakoltam, ettem, vásároltam, meg hasonlók, és este 11re már mentünk is a vasútállomásra. Egyébként hét résztvevője volt a mi kis kiruccanásunknak: Lourdes, Aiste, Mirkó, Andris, Kati, Niki meg én. Ha még nem írtam volna sehol, Lourdes Niki szobatársa Spanyolországból, Aiste pedig egy ismerős az egyetemről Litvániából. A többiek magyarok és az egyetemről ismerjük őket.
Az út elég brutál hosszúnak ígérkezett: éjfél elött indulás és kb reggel 7kor érkezés. Mindenki hozta a kis itókáját a vonatra, csak hogy legyen mivel elütni az időt, meg Aiste hozott egy pakli uno kártyát, amivel elég jól elvoltunk egy darabig. A kocsiban lévő többi ember annyira nem örült a játékunknak, mert elég hangosak voltunk és nem tudtak elaludni :D Aztán mi is próbálkoztunk alvással, de ez csak többé-kevésbé jött össze. Azt máig nem értem, hogy egy éjszaka közlekedő vonaton, miért nem kapcsolják le a világítást a kocsikban... Kaptuk a fényt az arcunkba, és egy idő után szerintem a fűtéssel is babrálhattak, mert iszonyat hideg lett. És persze a lábamat sem tudtam hová tenni, ezért el lehet képzelni, milyen friss volt mindenki amikor megérkeztünk.
De megérkeztünk és ez a lényeg! Első állomásunk Kemi volt, ami alapjában véve egy nagyon ronda város, nagyon ronda időjárással. Nem tudom mi járhatott az emberek fejében, amikor oda költöztek. "Nézd már, itt egy város tele panellel, meg ronda is, és a hőmérséklet is 0 alatt van az év 3/4ében, meg a szél is állandóan fúj. Költözzünk má ide!!" Szóval ez Kemi, de nem is ezért jöttünk ide, hanem azért, ami a város egyetlen látványosságát képezi: Megnézni a jégkastély. Menet közben megtaláltuk a Botteni-öbölt /vagy öblöt, ki tudja hogy kell írni... :D/ is, ami be volt fagyva, amíg a szem ellát, úgyhogy sétáltunk is rajta egy kicsit, csak hogy ezt is elmondhassuk. A kastélyban nem kellett csalódnunk, kb az volt, amire számítottunk. Minden jégből volt kifaragva, a szobrok, a falak, az asztalok, a lámpák, minden. Nagyon szép volt, de az a baj, hogy ezt szavakkal nem nagyon lehet átadni. Több része volt, a bejáratnál volt egy kissebb kápolna, mellette egy bár, aztán egy étterem, és egy hotel. Persze minden jégből. A hotel érdekessége, hogy napközben a túristák mászkálnak benne, este pedig jönnek a vendégek, akik kapnak egy hálózsákot, ami -30 fokig állítólag problémamentesen alkalmas alvásra. Aludni zokniban, alsógatyában, sapkában kell. :D Reggel pedig, mivel nincs semmi vizesblokk a szobában /meg is fagyna gyorsan/, mindenkit elvisznek egy közeli szállodába, ahol lehet zuhanyozni, szaunázni stb. Ja, elötte még kapnak reggelit a jég-étteremben. Azt is elmondták, hogy egy éjszakára 160 euróba kerül egy sima szoba, a nászutas szoba pedig 340-be ha jól emlékszem. Az igazság az, hogy ha ők fizetnének, sem aludnék ott... :D Rengeteg képet csináltunk, amik még nincsenek feltöltve, még rendszerezzük őket, meg a többiektől is begyűjtjük, amiket csináltak, és majd utána.
Kemi után továbbmentünk Rovaniemibe vonattal, amiről annyit kell tudni, hogy kb a sarkkör kezdeténél fekszik, és lappföld fővárosának hívják a helyiek. Nem sokat láttunk belőle, csak a vasútállomást és a buszmegállót, mert egyből utaztunk tovább a szállásunkra Korvala-Tiainen-be, ami kb 30 kilóméterre lehetett. Ezúttal busszal mentünk, és para volt egy kicsit, mert csak mentünk kifelé a semmibe, végeláthatatlan utakon, az erdőben, a hóesésben, fogalmunk nem volt hol vagyunk, és persze azt sem tudtuk, hol kell leszállni. Aztán addig nyaggattuk a buszsofőrt, amíg végre odaértünk, és szólt hogy már leszállhatunk.
Leszálltunk, elnézünk jobbra, semmi. Elnézünk balra, semmi. Hó, meg út, meg erdő. Meg volt pár kunyhó is a túloldalon, és rövid telefonálás után kiderült, az a mi szállásunk. A hellyel nem volt semmi probléma, pofás kis kunyhók voltak egy kis tó mellett, és mindez közbevéve egy hatalmas erdővel. Már érkezésünkkor kezdett körvonalazódni, hogy nem leszünk jóban a tulajdonossal, mert Niki telefonon egyeztetett vele a programokról, és le is foglaltunk egy husky-szafarit, ami alapjáraton 55 euróba kerül fejenként. Na már most azt mondták, hogy ha nyolc ember megy, 58 euróba kerül, és többszöri rákérdezésre is állították, hogy az mindnekinek összesen, nem pedig fejenként. Különben nem sok értelme lenne, ha a kedvezménnyel drágább lenne, mint anélkül. Aztán mikor megérkeztünk, szóltak, hogy ez az ár fejenként értendő. De még így is mondtuk a 7ből 5en, hogy elmennénk. Ja az lemaradt, hogy a program elött mindig szólni kell legkésöbb a megelőző nap délig. Ő mondta, hogy majd rákérdez, de ok. Másnap aztán kibökte, hogy neki az nem éri meg ha csak öt ember megy, mert a szánost ide kell hívni, meg a kutyákat is ő hozza, és drága a benzin stb... Csak így meg már nem volt lehetőségünk másra jelentkezni /pl motoros szán, olyan mint a jet sky csak havon/, mert már késő volt. Úgyhogy lerendezték a programunkat. De azért így legalább otthon éreztük magunkat, mert kb ott történnek ilyenek...
A megmaradó lehetőségeinket viszont kihasználtuk. Elmentünk sétálni a hóban ezekkel a hótalpakkal, amik úgy néznek ki, mint egy teniszütő csak a cípőre kell ráhúzni. Mondanom sem kell, semmit nem ér. Ugyanúgy elsüllyedtünk vele a hóban, beázott a cípőnk, mintha anélkül mentünk volna, csak így még estünk-keltünk is közben :D Jó kis móka volt. Az is vicces volt, hogy ha elesett valaki, elöbb villantak a vakuk, mint felsegítsük a szerencsétlent. :D Persze itt is volt szauna, nem a legkirályabb, de azért volt. Viszont a lék a tavon itt volt eddig a legjobb, nem volt mély, létra nélkül bele lehetett menni, meg volt világítva, elég nagy volt a lyuk több embernek is, lehetett benne úszni is. Isteni volt szauna után belemenni. Miután kijöttem, olyan volt, mintha a testem megújult volna, teljesen felfrissültem. Eleinte ijesztő, hogy az ember gőzölög, a víz meg csupa jég,aztán mikor beteszi a lábujja hegyét, megáll benne a sz*r is olyan hideg, de a trükkje az, hogy nem szabad megállni. Amint vizes lettél, menj bele nyakig, maradj ott vagy 10 másodpercet /ez persze emberfüggő, ki lehet jönni egyből is/ és gyere ki. Közben meg lehet kurjongatni, mint állat :D Legalábbis ez az, ahogy én csinálom. Persze, ha a finneket megkérdezed, hogyan kell szaunázni, csak annyit mondanak, hogy ahogy élvezed. Szóval amikor kijössz a vízből, hirtelen nem érzed, hogy hideg lenne. Tudod, hogy kb -5 -10 fok van, de nem érzed, simán sétálsz a hóban mezítláb. Aztán persze egy idő után elkezdesz fázni, és akkor jobb ha bemész. Ajánlom mindenkinek, aki megteheti.
Volt egy nagyobb husky farmja a tulajdonosnak a kunyhók mellett. Meg is néztük őket, nagyon jópofák, meg jó sok is volt belőlük. Kölykök, idősebbek, mindenféle. Ők tanítják meg a kutyákat szánt húzni, és én úgy gondolom, hogy utána el is adják őket, de ezzel többen nem értettek egyet. Az itt dolgozók mondták, hogy nincs nehéz dolguk, amikor tanítják a kutyákat, mert ezeknek az ösztöneikben van a futás. Amíg más kutya visszahozza, azt amit eldob a gazdi, addig ezek futnak. Bekötik őket a szán elé, és elkezdneke futni. Amire meg kell őket tanítani, az az, hogy tudják ki a főnök, és hogy mindig azt csinálják, amit a főnök mond.
Kutyanézés után elmentünk sífutni. A tó mellett el volt készítve a nyom a sífutóknak, úgyhogy gyorsan körbe ismentünk a tavon. Nekem nem volt elég ennyi, és így én egy magányos partizánakcióba kezdtem a helyi erdőben. Nem volt konkrét célom, csak mentem előre, persze úgy, hogy azért vissza is találjak. Kb 2 - 2,5 kilóméterre lehettem már a szállástól, amikor olyan történt velem, amit most már boldogan el tudok mesélni, de akkor nem volt annyira örömteli. Szóval csak megyek előre, nézem a természetet /amúgy nagyon szép volt az erdő/ és egyszer csak meglátom, hogy elöttem a hóban van 3-4 szőrös, szürke állat, kb mint a farkasok, persze farkast még nem láttam, de ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott. "Itt vagyok az erdő közepén egyedül, és találkozok egy csapat farkassal!!" Nagyon nem is nézegettem őket, amint az előbbi gondolat átfutott az agyamon, megfordultam, lécet lecsatoltam, hón alá csaptam, és elkezdtem sprintelni visszafelé, ahogy csak bírtam. Az állatok nem követtek, csak a havat túrták, aztán elindultak az ellenkező irányba. 200 méter után találkoztam a többiekkel, akik mégiscsak elindultak az erdőbe, és miután elmeséltem a sztorimat, gyorsan vissza is fordultunk. Aztán, amikor visszaértünk a kunyhókhoz, látom, hogy egy csomó kutya szaladgál mindenfelé, és akkor esett le, hogy biztos kiengedték a husky-kat... :D Lehet túl sok kincskeresős alaszkai filmet néztem, de tényleg azt hittem, hogy valami vadállattal találkoztam az erdőben, persze ha nem menekülök el kapásból, hanem megnézem őket jobban, simán megmondtam volna, hogy azok kutyák, mert azért egy husky-t nem olyan nehéz felismerni... Szóval még van olyan, aki azóta is emlegeti nekem a farkasaimat :D
Ezeken kívül még szaunáztunk, főztünk, kártyáztunk, beszélgettünk, amit ilyenkor az emberek csinálni szoktak. Szerdan hagytuk el a szállást, visszamentünk Rovaniemibe, vagyis nem is mentünk teljesen be, mert elötte leszálltunk a Santa Claus Village-ban, ami Rovaniemi elött van pár kilóméterrel. Ez az a hely, ahol igazi karácsonyi hangulat uralkodik egész évben. De itt nem erről a plázás "kiteszek egy karácsonyfát, hogy még több mindent megvegyél" hangulatról beszélek. Tök jól meg volt csinálva a hely, több kisebb ház volt egymás mellett. Az egyikben volt a télapó postája, a másikban a főhadiszállása, a harmadikban boltok stb És mindenhol, manók dolgoztak, és még kedvesek is voltak :D Lefényképezkedtünk a télapóval, aki elég beszédesnek bizonyult. Mondjuk az már gyanús volt, mikor mondta, hogy 30 éve minden nyáron elmegy a Balatonhoz. Lehet nem is létezik a télapó??!! :D:D Szóval most villoghatok a télapós fényképemmel kisöcsémnek :D Egyébként küldtem haza képeslapot, amire speciális télapós bélyeget tettek, meg télapós pecsétet nyomtak rá, de egyre nagyobb a valószínűsége, hogy rosszul címeztem meg, mert amit Niki küldött már hazaért, csak az enyém nem. Mondjuk ennyire amatőr nem lehetek, szóval még reménykedek benne, hogy megérkezik. Volt egy tábla, amin a világ nagyobb városai voltak meg az, hogy milyen messze vannak és melyik irányban. Amúgy az egész télapó falun átmegy az északi sarkkör, és mindenhol táblák vannak, csak hogy tudjuk. Lehetett volna még motoros szánozni, rénszarvas farmra menni meg hasonlók, de már nem volt rá időnk. Mindenki vett magának valami szuvenírt, főleg édességeket, én meg csak hogy ne hazudtoljam meg magam, vettem egy kis rénszarvasszalámit. Kinek az édesség, kinek a hús a fontos :D
Még egy állomásunk volt hátra a Rovaniemiben található Arctic Museum. Itt bemutatták, hogy éltek/élnek a sámik lappföldön. Mit esznek, hogy gyógyítanak, milyen tárgyakat/ruhákat készítenek stb. Aztán volt egy csomó kitömött állat, meg makett, meg egy-két helyen interaktív játék, amikből meg lehetett tanulni pár dolgot a lapp életről és állatvilágról. Nem volt rossz, de azért inkább egy átlagos múzeum kategóriába tartozik. Fényképet meg nem lehetett csinálni az egész múzeumban, úgyhogy az nincs.
Aztán még vergődtünk egy kicsit a vasútállomáson, este 9kor indult a vonatunk, amire várnunk kellett vagy 2 órát. Aztán vergődtünk a vonaton is, kevésbé halkan persze, a többi utas legnagyobb örömére. Visszafelé már jóval többet sikerült aludnom, csakúgy mint a többieknek. Reggel 5 után értünk Tampere-be, érzékeny búcsú, 6körül már a koliban voltam, de nem aludtam el, hanem megírtam a finn fogalmazásomat. Elég túlzás fogalmazásnak nevezni, mert kb 5 mondat volt, és kimerítette "az én nevem..", "....ban lakom", ".... nyelveket beszélem" témaköröket. Aztán 10re mentem be egyetemre, de nem ültem be csak a három órából egyre /oda is csak a névsor miatt/, és visszamentem a koliba, ahol át is aludtam egy fél napot.
Azt hiszem, most adtam egy kisebb mennyiségű olvasnivalót, amivel mindenki ellesz egy darabig. Én most beadandót csinálok a héten, egy hét múlva hétfőn meg van egy vizsgám. Addig biztos jelentkezek még valamivel, még nem tudom mivel.
Ágyesz bugyesz!
