HTML

Finnország

Friss topikok

Linkblog

Február 12, Csütörtök: Be-Bop party

2009.02.16. 21:23 gaborkaszab

Az a helyzet, hogy éppen beadandót írok, de meghalt a szerver, amin dolgozni kell, és gondoltam amíg megcsinálják, írok gyorsan a csütörtöki mulatozásunkról.

Tök nyugis volt az egész napom, estére pedig volt egy lájtos programunk. Csak annyi, hogy az egyik koliban volt egy kis főzőcske és meghívtak enni. Abban meg jók vagyunk, úgyhogy elmentünk :D A múltkor írtam, hogy mindenhová időben érek oda, és a többiekre kell várni. Na ezen változtattunk egy kicsit, mert sikerült egy fél órás késést összehoznunk. De azért csak odaértünk. Kiültünk a társalgóba vagy mi az, és ott beszélgettünk, meg eszegettünk, és az emberek elkezdtek gyűlni körülöttünk. Meg jött két srác, akik hoztak hangfalakat meg számítógépet és csináltak zenét. Én késöbb tudtam meg, hogy valami Facebook-on is meghírdetett buli volt az este, de akkor csak pislogtam, honnan jött annyi ember. Nagyon sokan lettek, nagyon kis helyen. De király volt, csak mi nem készültünk ott bulizással, ezért leléptünk némi beszélgetés után egy Be-Bop nevű helyre. Annyit kell tudni róla, hogy csütörtökig csak hallottam a helyről, még nem voltam ott, de nem nagyon mondott róla senki sem jót. Az egyetlen dolog, ami odavonzott az volt, hogy csütörtökönként 1 euróba kerül a sör. Még mielött írná valaki, hogy az jó drága,  meg kell jegyeznem, hogy az errefelé nagyon olcsónak számít. Egy kocsmában kb 3 euró a sör, még akkor is ha nem a legmenőbb helyre megy az ember, de van olyan ismerősöm is, aki már ivott 5 eurós sört is. Mikor megkérdeztem, milyen volt, csak ennyit mondott: "Sz*r. Nem volt benne buborék, és még habja sem volt." Hát igen, errefelé amennyire büszkék a sörükre, annyire ihatatlanokat csinálnak.

Szóval átvonultunk a Be-Bop ba. Nem egy hétköznapi hely az biztos... Így leírva biztos nem tudom átadni, milyen de azért megpróbálom. A 60as vagy mittudomén hányas évek amirekijának van berendezve. Életnagyságú Elvis szobor, nagy amerikai cápa autók kicsinyített másai, Monroe bábúk, neonfények, motorok stb. Vannak képek is, amiket Niki tölt fel, majd belinkelem őket a következő bejegyzésben. Nézzétek meg. Szóval amikor beléptünk, elég intenzív volt a hely, de nekem nagyon tetszett, mindig is szerettem ezeket a régi, amerikai dolgokat. De ne szaladjunk annyira előre, mert a bejutás sem volt egy egyszerű menet mindenkinek. Kapásból a bejáratnál kérték az igazolványt mindenkitől. Én szerencsére mindig magammal viszem az útlevelemet, mert azzal simán beengednek. Viszont volt egy lány, aki nem hozta el "csak" a diákigazolványát, amine persze rajta volt, hogy mikor született, de nem engedték be. Azt mondták, hogy az nem elég. Úgyhogy neki el kellett mennie a másik igazolványáért. Következő lépés a ruhatár volt, ahol Niki leadta a kabátját, de mondták neki, hogy a pulcsiját is kötelező leadnia. Arra a kérdésre, hogy miért, annyi volt a válasz, hogy mert le kell. Néha érdekes folgokat képesek kitalálni ezek a finnek, de lesz majd még viccesebb is ezen az éjszakán, a bárpult környékén.

Végül sikerült bejutni, volt, aki hiányosabb öltözékben, mint szeretett volna, de azért bent voltunk. Ahhoz képest, hogy nem volt megbeszélve a buli senkivel, elég sok ismerőssel és csoporttárssal találkoztam bent. Kicsit korán érkeztünk, mert még pangás volt, senki sem táncolt, csak lézengtek az emberek. Meg is céloztuk a bárpultot az egy eurós sörökért. Mellesleg két bárpult volt, és ugyanaz a sör 1 euró volt az egyiknél, 3 euró a másiknál. Mondanom sem kell, melyiknél álltak rengetegen, és melyiknél nem volt egy lélek sem. Szépen elsörözgettünk, beszélgettünk és próbáltuk feldolgozni a hely miatt átélt sokkot. Meg persze hallgattuk a zenét, ami azért megér pár szót. Meg a Dj is ha már itt tartunk. Szóval a Dj-ről annyit kell tudni, hogy ránézésre kb 50 éves lehet, övé a szórakozóhely, és ennek örömére mindig ő csinálja a zenét. Ismerős valakinek ez a fajta DJ karrier? Hát persze, hogy az árokszállási Dj Yoko /vagy hogy írja a nevét/ jutott eszembe róla. Tiszta ugyanaz volt, és ő is szeretett állandóan a mikrofonba beszélni, azzal a különbséggel, hogy az volt a mániája, hogy a mondat felétől kezdve elkezdte elmélyíteni a hangját, és a mondat végét már a finnek sem értették annyira mély volt. A zenére meg mondjuk, hogy retro volt, ez most úgyis divatos kifejezés, de hívhatnánk mondjuk ősréginek is. Final countdown, Girl wanna have fun, Coco Jambo, Cotton eye Joe. Csupa No.1.

Térjünk vissza a bárpulthoz, mert történt velem 1-2 érdekes dolog arrafelé. Ahogy mondtam, rengeteg ember gyűlt össze, és az idő előrehaladtával még többen lettek. Alig lehetett odaférni, és a két pultos közül csak az egyik dolgozott egyszerre, mert a másik betette a poharakat a mosogatógépba, és állt mellette addig, amíg el nem mosta a poharakat. Nem tudom addig miért nem tudott kiszolgálni senkit. Kb 20 perc volt mire kiszolgáltak. Meg volt beszélve, hogy másoknak is veszek sört, amiről kiderült, hogy errefelé nem éppen megvalósítható, mert kitaláltak valami törvényt, hogy egy ember maximum magának vehet italt, másnak nem. Magyarul még 2 sört sem lehet venni, max 1-et, amivel csak annyit sikerült elérniük, hogy több ember áll sorba. Csak úgy lehet több sört venni egyszerre, ha ott vannak veled azok is, akiknek veszed a többit, és jó feltűnően csápolnak a pultos felé, hogy nekik lesz a többi. A másik érdekes dolog az volt amikor, hogy kijátszam a rendszer, gondoltam veszek egy sört és egy rövidet magamnak, ha már 2 sört nem lehet. A csajszi ideadja nekem a rövidet a sört meg nem, és mondja hogy addig nem is fogja ideadni, amíg meg nem iszom a rövidet... No comment. Azt még megértem, hogy korlátozzák az alkoholfogyasztást az országban azzal, hogy felemelik az árakat, de az, hogy ilyen értelmetlen szabályokat hoznak, nem tudom mire jó. Meg azért megkérdeznék valaki illetéket, hogy milyen hatást vártak ettől a törvénytől.

Amúgy egyik pillanatról a másikra, nagyon sok ember lett, és mindenki táncolt, nem volt rossz. Azok az emberek, akikkel a koliban találkoztunk, mind átjöttek ide, meg az exchange studentek nagy része is itt volt. Jó kis buli volt, mókás zenére. Dj öreg nagyon nyomta :D Szóval ment a veretés, 4kor meg zene lekapcs, lámpa felkapcs. Elértük az első buszt haza, aztán szunya.

Amíg megírtam ezt a bejegyzést, közben a házimmal is elkészültem. Nem hiába, nagyon univerzális vagyok :D

Szólj hozzá!

Címkék: amerika dj sör buli törvény tampere be bop

A bejegyzés trackback címe:

https://kaszifinnland.blog.hu/api/trackback/id/tr32947362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása